Nyál

Nem vagyok itt. Nem én írok, csak egy kis lény belülről, aki ijedten, picire összegörbedve, áttetsző kocsonyás bőrén megcsillanó pajkos napfényben fürdőzve üvegszemével nem úszik már az árral tovább, és az ellentétek ellentétével ellentmondásba kerülve feloldódik egy használaton kívűli, emlékkörvonalakat kitöltő örvényben, mely bár nem kristálytiszta, és kissé zavaros, mégis émelyítõ és gyönyörű... Tudom, meg lesz még ennek a böjtje, de azonkívűl, hogy mi mást tehetnék, miért érdemes élni, ha ezért nem? - ötlik még fel bennem a patternbe ágyazott, szocio-hipnopéd önvígasz..