Forró

Izzásig hevült képlékeny bomlásnak indult lében lebegő, idegrendszerüket megzabolázni képtelen, 0-ról 2 méteres távolságra padlógázzal csörtető, dudáló, mikroüvegházhatás jellemezte kicsiny világokba zárt, vaspáncéljukat vonszoló autóvezetők belvárosi topogó dugójából szűnni nem akaró neurotikus dudálásokkal tűzdelt hangulat jellemzi ezt a verőfényes, derűs péntek délutáni napot, amikor keserű, méginkább száraz szájízzel sem képes tudomásul venni sok ember, hogy a légkondícionáló eszköz ma már nem luxus, és szélsőséges esetben életet, alapesetben ízesített, pépesített ételeken nevelkedett, leegyszerűsített kockaformák között élő mutáns városlakó emberi mivoltunkhoz mért kényelmet teremthet, bár hogy miért indul ilyen kánikulában valaki autóval a belvárosba, számomra továbbra is rejtély, ugyanakkor bizonyos kezelhetővé vált pszichózisaim ismeretében mégis érthető, talán egy csodálatos napon mindannyiunk számára az lesz, bár ezt kétlem... ...tehát vagyok..