Istenről

Kint az erkélyen, hajnaltájt, kellemes atmoszférában elnyújtózva egy parázsló cigarettával eljátszva a mélyen beégett, százezerszer elismételt monoton mozdulatsort mindenféle variációtól mentesen szinte azonnal szemet szúrt a két lapos, szürkéskékes felhõ között tiszta mélykék égbolton szikraként pislákoló Mars, melyre a helyzet jelenlegi állása szerint kevés eséllyel juthatok el - és hogy ne zökkenjünk túlságosan a gondolatsor mellé; most tegyük félre a spirituális utakat, a téridõ gépeket, és a többi lehetõséget. Azonnal egyértelmûvé vált annak a pásztornak a világképe, aki nem tudta, hogy a Föld gömbölyû, és a világ végtelen volt, nem pedig a technológia által nyitott, és egyszersmind zárt is. Valahol a sztyeppén túl, az óperenciás tengeren is túl, ahol ki tudja milyen szörnyek éltek, volt egy világ, amit senki sem látott még, a világ a lehetõségek világa volt; és mi sem volt természetesebb, hogy az elérhetetlen felhõket, az embereket, a növényeket és minden organikus létformát ki más, mint Isten teremtette. Békében élnék én is ebben a hitben, ha nem tudnám, hogy mi van az óperenciás tengeren túl, hogy a Föld gömbölyû, és hogy egyszer talán a technológia fõpapjai templomukban az elektromechanikus külsõ telepátita, külső gondolatgyorsítótárak és megannyi energiaformáló szerkezet megalkotása után mindezek kombinációjából mindent elérnek, amit a sci-fi, mint elõfutár, a képzelet távlataiból integetve maga után hivogatva a tudományt megmutat számunkra. Ideje észrevenni, Isten új helyre költözött, a reguláris imák régóta postafordultával, cím ismeretlennel érkeznek vissza, és ezt csak az nem veszi észre, aki sohasem nézi meg a saját gondolatpostafiókját.