Élet a Túlvilágon

Besötétedett már. Lassan poroszkált a nap a sötét égen társaival, a távoli csillagok sugárrémének ötleteivel, és egy pohár laza jóindulattal. Mert ilyen volt ő: kicsinyes, mégis számító. Nem mindig hazudott, általában csak odagondolta azt, amit mondott. Egyszer mégis rábaszott: elfelejtette felkopogtatni az urnáját, és elvesztette a fogadást: csúnyán felkopódott az álla tõle. Így aztán, hazaindult, jókedvûen megőrült, és óvatosan összekuporodott, kicsit jobban, mint amennyire képes lett volna rá saját akaratából. Õ maga a sors konstellációja folytán nem volt igazi pszionista. Egyszerûen nem állt le fingóversenyt játszani az útszéli pogóharcosokkal, csak azért, hogy lakmuszpapírt kapjanak a külföldi űrturistáktól, másrészt "aki látta már a csomókat kibontva, az már nem csepegtet egykönnyen" - ahogy aki mondja másnak, úgy mondja magának.